Takáts Julianna – 2020.10.18.

Kedves Anita, az együtt töltött munkánk során sokszor azt éreztem, mint anno legkedvesebb tanítómnál: nem lehet veled nem őszintén, lelkesedés nélkül, nem igazán mélyen beszélgetni. Nem lehet az együtt összerakott gondolatokat magukra hagyni, ugyanis azok tovább élnek napokig bennem. Nem lehet a kapott feladatokat megoldatlanul félretenni, a házi feladatot nem megoldani, mert azok kíváncsivá tesznek. Valahogy így fészkelődik be általad az előrehaladás…


Dear Anita, During our work together, I often felt like I used to with my dearest teacher: it’ not possible to talk to you without being honest, without enthusiasm, not going deep into the conversation. The thoughts put together cannot be left alone, for they live on in me for days. It’s not possible to set aside the tasks unresolved, to solve your homework because they make you curious. Somehow this is how progress nestles itself by you…